"Szomorúfűznek földre hajlik az ága,
Sűrű lombja sátorként hull alája.
Nézem és elgondolkodom
Talán az elmúlás jut eszembe róla.
Nem tudom.
Mégis, ha kismadarak szállnak rája,
Akkor az én szívem is, mintha nem fájna.
Az élet van most már előttem,
A szomorúság elillant mellőlem. "
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése