2013. június 11., kedd

Egy anya, akit a gyerekei elüldöztek otthonról....


  • Éjszakákon át gondolkodom, mivel érdemeltem ki, hogy 57 éves koromra hajléktalan maradtam, rehabilitációs ellátásból élek és nem láthatom a gyerekeimet és az unokámat. 
    1994. leszázalékoltak, a munkahelyem megszűnt, akkor váltam el a férjemtől is, így abból a kis segélyből neveltem fel és iskoláztattam ki a két gyerekemet. Magamtól mindent megvontam, nagyon sokat lefeküdtem éhen, csak hogy a két gyereknek legyen másnapra élelem. Senki nem segített rajtam, mivel a szüleim, nagyszüleim meghaltak, fordulhattam bárhova csak elutasításban volt részem. Nagyon nehezen, de felneveltem őket, soha egy rossz szót nem hallottak tőlem, egyetlenegyszer sem emeltem rájuk a kezem. Mind a két gyerekem leérettségizett : a fiam / aki most 32 éves, van egy élettársa és egy közös gyerekük/ 
    gépésztechnikus lett, a lányom / aki 26 éves, neki is van élettársa, együtt laknak a fiúéknál/ érettségi után német nyelvvizsgát szerzett és az országos ügyviteli technikusi versenyen második lett, így megkapta vizsga nélkül a technikusi bizonyítványt. 

                                             


  • 1982. építettünk közösen a volt férjemmel egy házat, ami fele-fele alapon szerepelt a tulajdoni lapon. Ezt eladtuk és vettem a két gyerekkel egy másik házat, amit a fiam nevére írattam, hogy ne kelljen nekik utánam még hagyatékot sem fizetni. Magamra még a haszonélvezetet sem írattam.A fiam elköltözött az élettársához, felszedtek egy csomó kölcsönt, mert a "színvonalat" tartani kellett,azután meg kimentek Angliába. Azóta is ott élnek, a tartozást nem fizetik, azt ráterhelték a házra, amiben addig én laktam egyedül, mert a lányom sem nézett felém, vagy ha igen, akkor úgy beszélt velem, mint egy kutyával. A jelzálog miatt árverezésre került a ház, amit nekik vettem, és felszólított a két gyerekem, hogy hagyjam el a házat, menjek öregek otthonába, vagy albérletbe, vagy ahová akarok. Idegileg teljesen kikészültem, pszichiátriára kellett járnom. Egy idő után megismerkedtem a jelenlegi férjemmel és beköltöztünk Polgárra, mivel sajnos már az ő szülei is meghaltak és egyedül élt ott. Boldog vagyok vele, mert nagyon jó hozzám, tőle kapom vissza mindazt a jót, amit a gyerekeimtől vártam volna: egy kis tiszteletet, megbecsülést és szeretetet. Nagyon fáj és sokszor feltörik bennem az érzés, hogy az én drága szeretett gyerekeim, akiket a mai napig is imádok, 
    miért tették ezt velem???? A párocskám szokott olyankor vigasztalni, meg lelket önteni belém, de egy anyának belülről lelkileg 
    rettenetesen fáj! 


  • Az unokámat sem láthatom. A "Menyem" szerint, mert nincs pénzünk elmenni megnézni.Az nem számít, hogy már járni sem bírok csak rokkantkocsival.Az fáj a legjobban és amíg élek semmi nem törli ki belőlem, hogy a fiam, akit nagyon szeretek mindezekre nem reagál egy sort sem!!!!

2013. május 26., vasárnap

Szeretet

,,A szeretet halkan, csendben osztogatja magát, nem halljuk, csak érezzük ki nem mondott szavát. Adja magát szülők által, érkezik baráttal, szerelemmé változik egy igaz, tiszta vággyal. Adhatja mindenki, megkaphatja bárki, nem is kell érte nagy dolgot csinálni. Elég az, ha hűségesen magunkba fogadjuk, és amikor úgy érezzük, máris továbbadjuk. Nem féltékeny, nem kérkedik, csendes, alázatos, ez, ami a szeretetben olyan csodálatos. Kerüli az erőszakot, hisz a békességben, nincs is nála fontosabb társ. Egy nagy betegségben,nem pirula, nem orvosság gyógyít meg sebeket, többet ér mindennél a tiszta, hű szeretet. Pedig ,,ő" csak halkan, csendben osztogatja magát....."

Gyermeknapra

Hozzátok szólok csillagok,gyermekeimre vigyázzatok, tündököljetek bármerre járnak, utat mutatva fiúnak és lánynak. Lábaik elé csillag-port szórjatok, ragyogjon Nekik égi sugaratok. Fénylő glóriával öleljétek Őket, hintsetek rájuk égi reménységet. Téged kérlellek ragyogó nap, ölelje Őket arany sugarad,hajolj vállukra melegítsd arcukat,fénylő ragyogással tápláld az álmukat! Figyelj szavamra szelíd őszi szél, simogasd Őket,kísérőjük legyél. Halkan dúdold Nekik az élet dalát, járj nyomukban egy életen át. Drága Anyaföld,óvjad lábaik nyomát, szeresd Őket mindig mint a napnak sugarát, vigyázz lépteikre,bármerre is járnak légy éltető erejük,mint zápor a virágnak. Drága Jó Istenem,kísérd Őket el, adj Nekik erőt,hisz mindig bízni kell! Egy féltő anyaszív Kincsét bízza Rád karold Őket szeretettel egy életen át!!!

2013. május 19., vasárnap

Hősök együttes: Szeretném...

Szeretném, ha egyszer én lennék a nap, Világosságot hoznék, újra látna minden vak, Felmelegíteném az átfagyott, kihűlt testeket, Mosolyt csalnék, felvidítanám az elborult lelkeket. Szeretném, ha egyszer madár lehetnék, Ha lenne két szárnyam és repülhetnék, Útra kelnék szabadon, amire mindig vágytam én, Fent a magasban, ahol tényleg kék az ég.

Aranyosi Ervin - A szeretet fénye

Mi is a dolgom ezen a világon? Mi hajt, mi kerget át az életen? A választ erre tudom, megtalálom, s eloszlik bennem minden félelem. Szeretet lángja itt él a szívemben. Melegét érzi mindaz, ki erre jár. Megerősítést lelek a hitemben, hogy jó az ember s az élet sem sivár. Csak vakságunktól kéne szabadulnunk, mit dühünk, haragunk táplál szüntelen. Az egyszerűt, a csodát kéne látnunk, s szívünkbe zárni, hogy velünk legyen. Átélni újra múltunk szép emlékét, kívánni azt, hogy újra úgy legyen! Dédelgetni a boldogság tiszta képét - felfelé menni mindig a hegyen. Ahogy a Nap ott fenn ragyog az égen, ha kél, ha fekszik épp oly' messze van. Szeretettel tekint a nagy világra és járja útját; sohase nyugtalan. A Napnak fénye szívünkben parázslik, a szeretet lángja fáklyaként lobog. Ne tartsd magadban, érezze a másik, ebben a fényben lehetünk boldogok!

2013. május 10., péntek

Jó lenne mindenkit szeretni

Aki engem viszont szeret, Aki őszintén nyújt kezet. Aki mosolygón rám tekint, Aki elmegy, de visszaint. Aki a jobbomon halad, Aki mindig velem marad. Jó lenne mindenkit szeretni, Akkor is, ha nagyon nehéz. Azt is ki jön, de rám se néz, Vagy ha rám néz, de mégse lát, Aki felró minden hibát, Aki vádol, ha nincs miért, Aki meghallgat, de meg nem ért Jó lenne mindenkit szeretni. Elfogadni más igazát, Nem aratni, csak mindig vetni. Szebb lenne tőle a világ!"

Heinrich Heine Szívemben mindig lesz egy hely ...

Szívemben mindig lesz egy hely emlékednek Elfelejtem azt, hogy rossz vége lett És csak az maradsz, Ki engem boldoggá tett. Elmentél tőlem kedves, S én hagytam, hogy menj csak el Hiába lett volna minden, Ki menni akar, engedni kell. Mosolygott hozzá az arcom, De mögé ,már senki sem néz, Játszani a közönyös embert, Most látom csak mily nehéz. Ha azt kérdezné most tőlem valaki Mondjam meg, mit jelentesz nekem?! Egy pillanatra zavarba jönnék, S nem tudnék szólni hirtelen! S nagy sokára mondanám halkan Semmiség, csupán az életem, S nem venné észre rajtam senki sem, Hogy könnyes lett a szemem!

Örülj a mának!

Amíg vannak, akik szeretnek, van értelme az életednek. Mindegy, hogy rohannak az évek, ha érzed melegét egy kéznek. Még érdemes reggel felkelni, ha van kinek kenyeret szelni. Örülj a percnek! De ha mégis magány a sorsod, ha a gondot egyedül hordod, erőt is ad hozzá az élet. Találd meg mindenben a szépet. A nap rád is úgy süt, mint másra, ne gondolj hát az elmúlásra. Örülj, hogy élhetsz! Nincs fekete és nincs fehér De az elmúlás mindent elér Nincs tűz, mely örökké lobogna Fényét más világok felé ontva Nincs folyó, mely örökre megmarad Előbb-utóbb minden forrás elapad. Nincs érzelem, mely örökké él A harag idővel megbékél Nincs az a szerelem, ami el nem vetél Gyűlölet, melyet nem koptat a szél Öröm, melyet nem sápaszt a tél Bánat, melyet nem gúnyol a remény A fény kialszik, s helyén a sötétség sem örök Élet, halál - ők is csupán eszközök Mert a Változás az egyetlen, Mely mindig tombol szüntelen Ami meg nem alkuszik soha Hiába hiszi a sok ostoba Hogy bármi, ami létezik, úgy marad Mert mindig lesz új a nap alatt!

2013. május 3., péntek

Tolvaj Klára: Hazaértem

Öreg kezed, anyám, tedd a kezembe, hadd simogassam még egyszer meg. Ülök melletted, nem beszélünk, csak hallgatunk együtt egy régi zenét. Szívemben bomlik lassan a fájdalom. Hazaértem, már itt vagyok veled. Messzire mentem, távoli vidéken sok évig éltem, nélküled, anyám. De minden nap gondoltam rád. Higgy nekem, látod, hazaértem, itt vagyok veled, fogom a kezed, veled maradok, sose hagylak el. Ma megkondult a harang, érces hangja zengett a falu felett. Fehér csipkében, selyempárnán nyugszik a fejed. Kezed imára kulcsoltad szíved felett. Öreg arcod szépségére csúszik a halotti lepel. Már tudom, csak ezért éltél nap nap után, csak ezért sírtál sok éjszakán, hogy hazatérjek. Ezért volt minden szavad esdeklő, hogy egy nap még megfoghasd a kezem, érezzem, mennyire szeretsz. Hogy tudjam meg az utolsó nap, mindig rám gondoltál, szíved szakadt a bánattól. Harangzúgást messzi viszi a szél, megértettem a lélek üzenetét, a magány fájdalmas énekét.

2013. április 26., péntek

Érints meg

Érints meg még! - kérlek - idős szülőd vagyok. Erős karodra vágyom, mielőtt meghalok! Érints meg, ahogy egykor érintettelek, amikor apró voltál, kicsi, védtelen gyerek. Ülj le mellém, fogd meg két kezem és adj erőt, simítsd az öreg arcomon a sok ráncot, vad redőt! Melegítsd át a szívem, megfáradt tagjaim, Te rólad szólt életem, s legszentebb álmaim.

2013. április 21., vasárnap

Várlak...

Szeretet...

Angyal

Szeretnék angyalként az emberek lelkébe látni, egy pillanatra megérinteni őket, s mélyen a szívükbe ásni. Megőrizni mosolyukat, s cserébe az enyémet adni, átélni minden élményüket, s őket nem szenvedni hagyni. Átölelni őket, ha éppen egyedül vannak, csókot adni nekik, de csak aki megérdemli annak. Velük zokogni, s örülni, amikor csak lehet, hiszen ez a legtöbb, amit egy angyal megtehet.

Falu Tamás: Anyád

Aki jó volt hozzád, az volt az anyád, minden pillanatban gondolt o reád. Ha sorsod megvadult, s látta, hogy elüt, félre tolt az útból, s elé o feküdt. Aki jó volt hozzád, az volt az anyád, ha fáztál, a lelkét terítette rád. Átvette terhedet, hogy azt ne te vidd, simogatta sebed, sírta könnyeid. Hogyha megbántottad – mért bántottad őt? Nem sírt ő sohasem a szemed előtt. Nem hangzott ajkáról soha-soha vád, akihez rossz voltál, az volt az anyád.

2013. március 3., vasárnap

TATIOSZ: HINNED KELL....

Hinned kell a boldogság lehetőségében, hogy csakugyan boldog légy. Az vagy,amit gondolsz, és csak azt tudod elgondolni, amiben hiszel. Ne gondolj a hanyatlásodra, mert bekövetkezik. Ne gondolj a veszteségre, mert veszteségek érnek. Ne gondolj a szomorúságra, mert lelked sötétségbe borul. Ne gondolj a rosszra, mert a mélybe taszít. A jó gondolat: ajándék, szárnyalás, magasba vágyódás, felemelkedés. Élni csupán a legtisztább vágyak szerint érdemes. Attól függően, hogy vágyaink keserűek vagy édesek, fanyar vagy boldog lesz az életünk. Képzeld el,amit kívánsz, és kívánd, amit elképzeltél. A boldogság vágy, a képzelet, hit, a cselekedet megvalósulás.

Némethné Mohácsi Bernadett A szív szava!

Lelked nyomasztja a sok teher, mit a sors keresztedre szegel, csak könny... számkivetett érzés! Lelkemnek kínzó... gyötrelmesen nehéz! Mondd, hogy segítsek? Kifogytak a szavak, dühöngő némaság, mit lelkem sírva ad, őrjítő csend... lelket ordító fájdalom! Szerető szívemmel enyhíteni nem tudom! Mondd, hogy vegyem le a súlyos terheket, hogy kötözzem be a vérző életet? A barát, mondd, barát, hogy lehet? Az ész tudja, segíteni nem lehet! A szív szava az egyetlen, mi ilyenkor célba ér, az élet rögös útján, Téged mindvégig elkísér, erőt, kitartást és bátorságot ad, mikor a reménység így kitaszíttat! S lelkem, leküzdve a némaság hangját, üvöltve árasztja a szeretet szavát, lelkedben megcsillan a hit, az akarat, mely utat törve, cipeli sorsodat!

EMLÉKEZÉS ÉDESANYÁMRA

"Nem vársz már minket ragyogó szemekkel, nem örülsz már nekünk szerető szíveddel. De egy könnycsepp szemünkben Érted él, egy gyertya az asztalon Érted ég. S bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet, amit tőlünk soha senki el nem vehet. Telhetnek hónapok, múlhatnak évek, szívből szeretünk s nem feledünk Téged. "

EMLÉKEZÉS NŐVÉREMRE

Örökre szívembe zárlak, s mindig hiányozni fogsz, Tudom már téged, hiába várlak, de számomra csillagként ragyogsz. Nélküled más lesz az élet, belegondolok s máris félek, tudom, többet nem leszel velem, s most már nem fogja kezed, a két kezem. Számomra a család, Te és Anya, Kit szeretek s nem feledek soha, életem része voltál, és vagy, Ameddig élek, emléked megmarad. Örökké bennem élsz, Nyugodj Békében Szeretlek!!!