Szeretném megváltoztatni a múltat,
de próbálkozásaim kudarcba fúlnak.
Próbálom kitörölni a fejemből
s elhessegetni emlékeimből.
Hogy ne fájjon annyira
nemléted kínzó gondolata.
De képtelen vagyok rá, túl nehéz,
mint lég nélkül a lélegzés,
mint szeretet nélkül a szívdobbanás,
mint tudat nélkül a gondolkodás.
Valaki mondja meg, mi az élet!
Ha nincs ember, kivel éljed?
Ha a szeretet gyertyalángját
elfojtja a halál árnya,
s mindenki csak az élet gyermeteg bábja.
Itt állok most, szemem becsukom,
a sötétségben álmom álmodom.
Látom, ahogy utam tereled,
jó nővérként óvsz és szeretsz.
De mikor szemeim végül kinyitom,
s könnyem végigcsorog arcomon,
rájövök, hogy csak időm pazarlom.
Mert nem kell hozzá se könny, se álom,
te örökké velem leszel, szívembe zárom.
S a szívem melyben te élsz tovább,
elrejtem, hogy senki se bántsa,
szép emlékeim soha senki szét ne zilálja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése