SZABÓ LŐRINC SÉTA KÖZBEN

Jó volna csöndben, egymagam,
úgy élni, békén,boldogan,
mint a pipacs vagy ott alább
a margaréta, a szarkaláb -
jó volna egy kis tanyai ház
előtt őrt állani, nyurga akác,
és megborzongani, szótlanul,
ha az égre éji vihar vonúl,
és reggel a fényben kéjesen
belemosni millió levelem. 

Jó volna szállni, ameddig a szem,
kék fátyol lenni a hegyeken,
felelőtlen, kóbor szelek
módján futkosni, egyre szebb
és távolibb országokon át,
jó volna, mint a kis kacsák,
fürödni, patakban, szitakötők
fia lenni, vagy malacok között,
akiket nem kínoz öntudat,
heverni a sárban a nap alatt. 

Jó volna - óh, de nehéz a szivem! -
átszűrni magam az elemeken,
hisz csoda-balzsam a puha sár,
mit esőből s porból kever a nyár:
óh , elaludni a föld vegyész
kezében, úgy, hogy az ébredés
kihagyja a bűnt, embert - s virág
lenni csak, pipacs szarkaláb,
vagy legfeljebb a tanyai ház
előtt az a szép ártatlan akác!