Sütő Barnabás Egy igaz barát

Hogyha téged nagy öröm ért
És felvidult újra lelked
Eljöttem én a kedvedért
És együtt örültem véled

De ha bánatos lesz szíved
És a fájdalmad feléled
Én leszek ott újra néked
Hogy, vigasztaljalak téged

Ha megkapod, mire vágytál
És már új célok vezetnek
Nekem mindent elmondhatnál
Akkor is, ha más nem ért meg

Hogyha olyan bűnt követsz el
Ami megbocsájthatatlan
Én akkor is ott leszek majd
Foghatod a kezem bátran

Nem érdekel, mit csináltál,
Hisz jól tudom, már megbántad
Ha mindenki kővel dobál
Én mégis karomba zárlak

Hogyha néha rossz napod van
De nekem sem ,,úgy jött össze"
Én félre húzódok inkább
Csak tombold ki magadat, te

Mert utána tudom belül
Elcsitul a vihar benned
Az arcodra mosoly derül
S kinyílik újra a lelked

Türelmesen kivárom én
És ha kérded, mért csinálom,
Nem tudom, csak annyit mondok
Te vagy a legjobb barátom.

Nagy László:ADJON AZ ISTEN

Adjon az Isten 
szerencsét, 
szerelmet, forró 
kemencét, 
üres vékámba 
gabonát, 
árva kezembe 
parolát, 
lámpámba lángot, 
ne kelljen 
korán az ágyra 
hevernem, 
kérdésre választ 
ő küldjön, 
hogy hitem 
széjjel ne 
düljön, 
adjon az Isten 
fényeket, 
temetők helyett 
életet - 
nekem a kérés 
nagy szégyen, 
adjon ugyis, 
ha nem kérem.

Baranyi Ferenc: Figyelj rám

Figyelj rám egy kicsit
s ne bújj előlem el,
ilyenkor önmagad
elől is rejtezel.
Vedd észre, hogy: vagyok.
Vedd észre s adj jelet.
Beszélj - vagy legalább
rebbenjen a szemed. 

Érezd meg, hogy nekünk
nem nyugtató a csönd,
fölgyűlik, mint a sár,
s mindkettőnket elönt. 

Közöld magaddal is,
mitől engem kimélsz,
szólalj meg akkor is,
ha ellenem beszélsz,
ne bújj előlem el,
figyelj rám egy kicsit,
mondj, súgj, ints vagy jelezz
valamit, valamit 

SZABÓ LŐRINC SÉTA KÖZBEN

Jó volna csöndben, egymagam,
úgy élni, békén,boldogan,
mint a pipacs vagy ott alább
a margaréta, a szarkaláb -
jó volna egy kis tanyai ház
előtt őrt állani, nyurga akác,
és megborzongani, szótlanul,
ha az égre éji vihar vonúl,
és reggel a fényben kéjesen
belemosni millió levelem. 

Jó volna szállni, ameddig a szem,
kék fátyol lenni a hegyeken,
felelőtlen, kóbor szelek
módján futkosni, egyre szebb
és távolibb országokon át,
jó volna, mint a kis kacsák,
fürödni, patakban, szitakötők
fia lenni, vagy malacok között,
akiket nem kínoz öntudat,
heverni a sárban a nap alatt. 

Jó volna - óh, de nehéz a szivem! -
átszűrni magam az elemeken,
hisz csoda-balzsam a puha sár,
mit esőből s porból kever a nyár:
óh , elaludni a föld vegyész
kezében, úgy, hogy az ébredés
kihagyja a bűnt, embert - s virág
lenni csak, pipacs szarkaláb,
vagy legfeljebb a tanyai ház
előtt az a szép ártatlan akác! 

Reményik Sándor : Mi midig búcsúzunk.

Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A szinektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, amit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.

Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szivünk se fáj,
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindig búcsúzunk.

Ferenci Margaretta-Csak egyszer

Csak egyszer mernék én bolondnak lenni, 
egyszerre az összes szabályt megszegni, 
szétkürtölni, 
hogy én kiket szeretek, 
és sok napot velük lenni, 
veletek, 
ugrálnék és repülnék az ég alatt, 
megcsókolnám, 
akit most még nem szabad, 
kinevetném én az egész világot, 
elfeledtettném az összes bánatot, 
egyszer mernék a karjában kikötni,
egyszer mernék teljesen megőrülni, 
áttörölni mind az összes csillagot, 
hogy mind úgy ragyogjon, 
ahogy te ragyogsz, 
Milliószor megköszönni te neked, 
hogy a barátom vagy s én az lehetek, 
megköszönni a sorsnak, 
hogy így történt, 
kézenfogva túlélni 
az Élet-örvényét

Heinrich Heine - Bánat

Tudod mi a bánat?
Várni valakit ki nem jön el többé.
Eljönni onnan, hol boldog voltál, 
S otthagyni szívedet örökké!

Szeretni valakit, ki nem szeret téged,
Könnyeket tagadni, mik szemedben égnek.
Kergetni egy álmot,soha el nem érni,
Csalódott szívvel mindig csak remélni!

Megalázva írni egy könyörgő levelet,
Szívdobogva várni, s nem jön rá felelet.
Szavakat idézni, mik lelekedre hulltak,
Rózsákat őrizni, mik elfakultak.

Hideg búcsúzásnál egy csókot koldulni,
Mással látni meg őt és utána fordulni.
Kacagni hamis lemondással,
Hazamenni,sírni könnyes zokogással.

Otthon átkönnyezni hosszú éjszakákat,
S imádkozni,
Hogy sose tudja meg
Mi is az a bánat.

A szív gyorsan elárulja önnmagát,
De mást lát a két szemem,
Messze túl a könnyeken,
Hogy még mindig te vagy a mindenem.

Ha az kérdezné tőlem most valaki,
Mondjam meg mit jelentesz nekem?
Tán büszkeségből azt felelném,
Semmit, csak múló szerelem.

Elmegyünk majd egymás mellett,
S a két szemed rám nevet.
Kacagva köszöntelek én is,
De hangom kissé megremeg.

Mosolygok az utcasarokig.
Aztán, hogy elfordulok,
Fáradt szememhez nyúlok,
S egy könnycseppet elmorzsolok.

A válás mindig nehéz,
De rosszul itélsz,
Nem bántam meg
Bárhogy is volt, nem bántam meg.

Szívemben mindig lesz egy hely emlékednek.
Elfelejtem azt, hogy rossz vége lett
És csak az maradsz,
Ki engem boldoggá tett.

Elmentél tőlem kedves,
S én hagytam, hogy menj csak el.
Hiába lett volna minden,
Ki menni akar, engedni kell.

Mosolygott hozzá az arcom,
De mögé, már senki sem néz.
Játszani a közönyös embert,
Most látom csak míly nehéz.

Ha azt kérdezné most tőlem valaki
Mondjam meg, mit jelentesz nekem?!
Egy pillanatra zavarba jönnék,
S nem tudnék szólni hirtelen!

S nagysokára mondanám halkan
Semmiség, csupán az életem.
S nem venné észre rajtam senki sem,
Hogy könnyes lett a szemem!

Pünkösdre

Piros pünkösd öltözik sugárba,
Mosolyogva száll le a világra.
Nyomában kél édes rózsa-illat,
Fényözön hull, a szivek megnyilnak.
Hogy először tünt fel a világnak:
Tüzes nyelvek alakjába' támadt.
Megoldotta apostolok nyelvét,
Hirdeté a győzedelmes eszmét.
Piros pünkösd, juttasd tiszta fényed'
Ma is minden bánkodó szivének,
Hogy ki tévelyg kétségbe', homályba':
Világitó sugaradat áldja.
Habozóknak oldjad meg a nyelvét,
Világositsd hittel föl az elmét.
Hogy az eszme szívből szívbe szálljon,
Diadallal az egész világon!
Piros pünkösd, szállj le a világra,
Tanits meg uj nyelvre, uj imára.
Oszlasd széjjel mindenütt az éjet,
Szeretetnek sugara, Szentlélek!

Cserényi Zsuzsánna Hoztam neked…

Hoztam neked napot,
Hogy fényben lehessél.
Hoztam neked szellőt,
Hogy szárnyra kelhessél.

Hoztam neked vizet,
Hogy soha ne szomjazzál.
Hoztam lágy kenyeret,
Hogy azzal táplálkozzál.

Hoztam neked békét,
Néhány szóvirágot,
Hogy elűzzék mellőled
A szomorúságot.

A legvégére pedig
Csak önmagamat hoztam,
S fele barátságom,
A másik fele itt van.

Balogh József: Mit kívánok

Kívánok én hitet, kedvet,
szép szereelmet, hű türelmet,
utakhoz fényt, csodát, álmot,
békességes boldogságot,
magyar szót és égre kéket,
emberarcú emberséget,
verseket, célt, igazságot,
daltól derűs jobb világot,
bokrok mellé társnak fákat,
napfényt, amely el nem fárad,
tekintetet szembe nézve,
éjt meg nappalt soha félve,
kézfogásos tiszta csöndet,
és mosolyból minél többet!

Nézz fel

Nézz fel az esti égre,ha a nehéz napnak vége!
És rád mosolyog egy csillag, örül neked,hogy itt vagy!
Szíved ajtaján,dörömböl, meríts te is az erőmből!
Gondtalan most csak így lehetsz, tiéd minden amit szeretsz!
Minden egyes napunk,csak egyszeri csoda,
használd ki minden percét többé el nem érheted soha!
Becsüld meg napjaid, nyisd ki bezárt ajtaid,

engedj be minden érzést, érezd a pillanatnyi féltést!

Soha ne becsüld le...

Soha ne becsüld le a pillanatot, a pillanat maga az élet...
A pillanat hozza a legnagyobb örömet,
és a pillanat hozza a legnyagyobb fájdalmat!
Az öröm pillanatai széppé varázsolják az életedet,
a fájdalom pillanatai megerősítenek.
A szerelem pillanatai a legédesebbek,
a szakításé a legkeserűbbek,
és soha ne feledd,hogy a legkeserűbb pillanatot,
a legédesebb pillanatnak köszönheted!

Aranyosi Ervin - Szivárvány - szeretet

Eső után, ha feldereng,
s tovaszállnak a fellegek,
az égen lámpást gyújt a nap,
csillogó, színes sugarak
alkotnak hét szín kupolát
alatta zöldell a világ.
Megmászhatsz hegyet, s völgyeket
Bár tisztán látod, nem leled.
Hiába nyújtod két kezed,
el csak álmodban érheted.
A szivárvány jelkép csupán,
talánya tán megoldható:
A szépség éltünkben talán,
nem mindig kézzel fogható.
Sokszor egy érzés többet ér,
- megmelengeti lelkedet,
s kárpótol téged mindenért
az odaadó szeretet...

Szilágyi Domokos Ha nem vagy itt

Vagy a levegő, amelyet beszívok,
a táplálék, amelyet visz a vér,
a látásom vagy - tán meg is lepődném,
ha tenszemeddel rám tekintenél -;
vagy, észrevétlen, mint ahogy a kéz,
a szív, az agy, a gondolat, akármi,
életem része, melyet bármikor
keresetlen is meg tudok találni; -
s mint a bonyolult óramű, ha elvész
egy alkatrésze, s tiktakja kihagy,
olyan lennék nélküled; és csak akkor,
csak akkor tudnám igazán: ki vagy.

Babits Mihály Nyár

Esik a nap!
Szakad a súlyos, sűrű zápor
zuhogva istenigazából.
Állok, s nyakamba hull a lángderűs ég!
Óh gyönyörűség!


Részeg darázs
ráng körülöttem tág körökben,
ide röppen és oda röppen:
visszatérő csapongás, lenge hűség...
Óh gyönyörűség!


Hangos virág
kiált, bíbor színekkel esdve,
hogy jöjjön már a bíbor estve,
hogy halk pohárka harmatok lehűtsék:
Óh gyönyörűség!


Tornác fölött
szédülve és legyet riasztva
fúl a cseléd, liheg a gazda;
álmai: friss sörök, mély pince, hűs jég...
Óh gyönyörűség!


Boldog a nap:
de boldogság a vágy gyűrűse!
Boldog a nap, s vágyik a hűsre...
Szeretlek s bújok tőled, lángderűs ég!
Óh gyönyörűség!

Baranyi Ferenc Kék madár - zöld fák

A mesebeli madarat
elfogjuk olykor, hogy utána
úgy dönthessünk: legyen szabad.
S szorosan az ablakhoz állva
eresztjük el a messzi ég
felé, mely húzza ismerősen -
s akkor a madár színe kék.

Csak akkor. Mindig eltűnőben.
Nincs más, csak ez a pillanat,
mely tollait kékkel befújja,
hiszen pihéin átszalad
a sugárzó mennybolt azúrja
és hiteti, hogy élni szép:
van Kék Madár, mely visszaszállhat!

S engedek én is kicsikét
az illúzió igazának,
hisz ez a szárnyalás visz el
a boldogsághoz, mert iránya
cikcakkos, tört íveivel
ráröpteti szemünk a fákra,
s meglátjuk végre a csodát,
mit addig is kínált az ablak:
zöldellnek, zöldellnek a fák!

Buda Ferenc - Ne rejtőzz el...

Ne rejtőzz el, úgyis látlak!
Rád csukom a szempillámat.
Benn zörömbölsz a szívemben,
s elsimulsz a tenyeremben,
s elsimulsz az arcom bőrén,
mint vadvízen a verőfény.
Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
nagyon jó így, hogy velem vagy.
Mindenekben megtalállak,
s öröm markol meg, ha látlak.
Nézz rám, szólok a szemednek,
ne fuss el, nagyon szeretlek!

Juhász Gyula - Tiszai csönd

Hálót fon az est, a nagy, barna pók,

Nem mozdulnak a tiszai hajók.

Egyiken távol harmonika szól,

Tücsök felel rá csöndben valahol.

Az égi rónán ballag már a hold:

Ezüstösek a tiszai hajók.

Tüzeket raknak az égi tanyák,

Hallgatják halkan a harmonikát.

Magam a parton egymagam vagyok,

Tiszai hajók, néma társatok!

Ma nem üzennek hívó távolok,

Ma kikötöttünk itthon, álmodók!

Tóth Árpád - Magam vagyok

“Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén.”