Tolvaj Klára: Hazaértem

Öreg kezed, anyám, tedd a kezembe, hadd simogassam még egyszer meg. Ülök melletted, nem beszélünk, csak hallgatunk együtt egy régi zenét. Szívemben bomlik lassan a fájdalom. Hazaértem, már itt vagyok veled. Messzire mentem, távoli vidéken sok évig éltem, nélküled, anyám. De minden nap gondoltam rád. Higgy nekem, látod, hazaértem, itt vagyok veled, fogom a kezed, veled maradok, sose hagylak el. Ma megkondult a harang, érces hangja zengett a falu felett. Fehér csipkében, selyempárnán nyugszik a fejed. Kezed imára kulcsoltad szíved felett. Öreg arcod szépségére csúszik a halotti lepel. Már tudom, csak ezért éltél nap nap után, csak ezért sírtál sok éjszakán, hogy hazatérjek. Ezért volt minden szavad esdeklő, hogy egy nap még megfoghasd a kezem, érezzem, mennyire szeretsz. Hogy tudjam meg az utolsó nap, mindig rám gondoltál, szíved szakadt a bánattól. Harangzúgást messzi viszi a szél, megértettem a lélek üzenetét, a magány fájdalmas énekét.